Mentálisan, vagy fizikailag megterhelőbb egy ilyen táv megtétele, mint a Sparthatlon az első alkalommal és nálad hogyan változott ez a teljesítések számának növekedésével?
Szerintem is-is, az idő múlásával egyre inkább csak szellemileg nehezedik, legalábbis nekem. Emellett nem is futok hosszúkat, alapvetően rövid távokon edzek. A fizikai adottságaim, évtizedes tapasztalatom, edzettségem megvan a futáshoz, így nincs igényem arra, hogy hosszú távon készüljek. Nekem ezért nehezebb mentálisan, mert fizikálisan kész vagyok, de fejben sokkal több energiába kerül összeszednem magamat.
Fontos a fizikai toppon lét és a versenyforma kialakítása egy verseny alkalmával. Étkezés ügyileg te hogyan szoktál erre felkészülni? Hogyan eszik egy ultrafutó felkészülési időszakban és off season?
Mindenki másképp készül, van aki kialakít speciális étrendet, vagy elkezd hinni a zselékben, tablettákban, de én ugyanazt eszem, mint bármikor.
A checkpointoknál felvehető ételcsomagjaidat mi alapján osztod be?
Rutinból. Már tudom, hogy milyen napszakban, milyen állapotban mit szoktam kívánni. Tudom például, hogy éjszaka a keserű ízt kívánom, ilyenkor tonikot küldök előre és normális kaját is szeretnék enni, mert már unom a frissítőpontok kínálatát. Ilyenkor odaküldök egy kiflit, zsíros kenyeret vagy kolbászt, lényegében megajándékozom magam. A lényeg, hogy a körülményekhez képest sikerüljön jól éreznem magam.
A 246 km-es távot már ötször (2013-2017) teljesítetted, terveid szerint még hány Spartathlont szeretnél végigcsinálni? Ez a szám mitől függ?
Kedvtől függ, meg attól, hogy beválogatnak-e. Idén például várólistán vagyok, úgyhogy nem biztos, hogy tudok menni. Nagyon szeretnék indulni, mivel ez a kedvenc versenyem, kötődöm hozzá ezer szállal, szeretem a hangulatát, az atmoszféráját, úgyhogy nem tudom, hogy még kettő vagy száz alkalommal fogok-e nevezni. (nevet) Nem ettől teszem függővé.
Az ULTRA elkészülését követően hogy érzed, még mélyebb lett a kapcsolatod a távval, vagy hasonlóképp állsz hozzá, mint eddig?
Azért lenyugodott ez a kapcsolat, eléggé impulzív, szeretem/gyűlölöm típusú volt nem csak a forgatás, hanem a futás miatt is, de most, hogy ezen már túl vagyunk, egy olyan versenyként tudok rá tekinteni, ahol jól érzem magam. Ahol otthon érzem magam és ismernek. Elég sokat tettem ezért és a verseny is sokat tett értem, így kölcsönösen szeretjük és tiszteljük egymást.
A BTK-s tanulmányaidat követően elvégeztél egy triatlon edzői képzést a Testnevelési Egyetemen. Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy egyelőre csak saját magad edzője szeretnél lenni, ez még mindig így van, vagy szeretnél később mégis ezzel foglalkozni?
Ha lenne rá időm és kedvem, lehet, hogy foglalkoznék, de igazából még magamnak sem írok komoly edzéstervet. Engem tényleg csak az edzéselmélet érdekelt, illetve a sport tudományos és pszichológiai háttere, szóval ezt csak kedvtelésből végeztem el. Biztos, hogy senkinek nem tartanék úszást vagy biciklizést. Futást talán, mert azt tudnék, de nem akarok grafikonok és táblázatok alapján edzéseket összeállítani.
Van esetleg bármi, amit üzennél a mostani ELTE-s generációnak?
Alapvető a mozgás szeretete – közérzetjavító, élethosszító, önbizalmat és önbecsülést adó dologról van szó. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a tinédzserkor és harminc között a sportról. Nincs kedvünk mozogni, mivel dolgozni, tanulni, bulizni kell, közben szépen romlik a vitálkapacitás, tespedünk éveken keresztül és vesztegetjük az időnket. Kialakul ekkor egy nagy szakadék, de szerencsére aztán lassan visszaszivárognak az emberek legtöbbször a tömegsporton keresztül az aktív életvitelbe. Mindenki elér oda, hogy szembe jönnek vele bizonyos problémák, ezeket pedig meg szeretné oldani. Ekkor az ember vagy elmegy pszichológushoz, vagy drogozni kezd, vagy elmegy sportolni. Ebből nyilván érdemes a sportot választani bár ez is lehet addiktív, erről jó barátommal, Demetrovics Zsolttal tudtok részletesebben beszélni… (nevet)
Kövecses Gréti
